ELMEGY....

(Mármint, az ember esze, és valljuk be: elég rendesen néha...)

Nevezhetném ezt a pár sorosnak tervezett (és aztán majd ez megint csak nem úgy történő) beszámolót a hét vége eseményeiről mindennek, csak nem „objektív és felhőtlen” hangvételű összesítésnek. Valahogy nem is érdekel, bevallom őszintén, ha valaki megint így minősítené az írásomat: „szarkavaró” vagy bomlasztó károgásnak. A főszerkesztő szíve-joga, hogy mivel ő nem felelős egy felnőtt ember gondolataiért, helyt ad-é, avagy nem ennek a „monumentális” kritikai riportnak. (Egyébként megtehetni szerintem, hiszen média-helyeken ott a kitétel: „nem mindig tükrözi a szerkesztőség véleményét a beküldött írások tartalma.”)

Én meg? vállalom a felelősséget a soraimért.

Egyébként: országosan „kakiban vagyunk” gazdasági és egyéb téren, tényleg óhatatlan a megszorítások, spórolások kötelező volta. Így van ez a nyomdafestékkel is... Iszonyatos és pofátlan pazarlása lenne a papírnak, föstéknek, ha az emberfia elvtelenül, és szolgai módon nekiállna ünnepelni, hozsannázni meg ilyesmi. Dicsérni azt, Ami, Aki ugyebár elvárná, szépeket összehazudozni, csakhogy „hűdeszimpigyerekezaferkó” véleményeket lobbizzon ki az ember...

Hát ez nem lesz most. Kommentár sem, mert akkor tényleg egy makulatúra-tekercset igényelne tán a dolog...

Így csak a tények, jönnének. Egy sajátos nézőpontból. Nem biztos hogy a „néző” tehet a „pontról”: ide jutott hely a Nagyszínpad körül, ilyen egyszerű a magyarázat. Vagy a darabot, a darabokat kéne másképp írni, vagy eljátszani... És akkor nem lenne kritikusnak helye ezen a lelátón. (Rosszul gondolom?)

RED BULL AIR-RACE

(fotó: Cs.Éva)

Egy nemzeti lap olvasójában joggal merül fel a kétely: biztos jó helyen van ez említve?

Szerintem igen. Ez a rendezvény is része a Szent István körüli (ezt a vonatkozását jó masszívan letagadják, elsikkasztják a „központi” álláspontok) ünnepségeknek.

Budapesten rendeződik meg évek óta, magyar ember agyából pattant ki anno az ötlete, és hazánkfia is ott van az indulók között , amióta ez a verseny zajlik. Az a Besenyei Péter, aki habitusában, gondolkodásában is magyar maradt. Ő szorította el annak idején a szívünket, lélegzetünket elsőnek a világon bravúrjával: amikor háton repülve átsiklott a Lánchíd alatt... Eredményei ellenére most is ugyanolyan szerény, halk szavú és derűs ember, mint kezdő pilóta korában. Elsősorban őmiatta szerettünk volna fotós kollégámmal regisztrálni a versenyre. A közben „természetesen” multik által felfejlesztett és már-már szinte idegesítően csak angolul tárgyalgató és úgy is viselkedő médiás-gárda rendesen próbára tett bennünket... Hiába volt a Magyar Világ-ra (mint bejegyzett és hivatalos hetilapra) való utalgatás, vagy az újságíró szövetségünkre, őket nem hatotta meg ez a dolog... „Rejtélyes ok” folytán hirtelen egy hónappal a szabályos jelentkezés határideje előtt lekerültünk a címlistáról, és aztán ők erre hivatkozva bizony, hogy nem is akartak a „tűz közelébe” ereszteni bennünket. A FÚSZ elnökének igen határozott közbelépése kellett hozzá, hogy ha másra nem, a sajtótörvényre tekintettel kénytelen voltak „beengedni” egy nemzeti lapot is a médiasátorba.. Most mit mondjak? Fotósként nem attól voltam boldog, hogy a Népszabadság, MTI és a Juventus Rádió stábjával együtt toporoghattam a győzelemre várva, elég izgatottan...

Besenyei sajnos nem került be a nyertesek közé...

Riportot lehetett vele készíteni, én azt kérdeztem, kis humoros felhanggal: „Péter, mikor lesz a díjkiosztás, hogy helyezkedjek egy jó Besenyei – portréhoz?” „Jó is lenne...” válaszolta félmosollyal..”csak az a baj, hogy nem erős a gépem most, annyira, mint kéne...” Kiderült: egy kis malőr után a repülőgép szervízbe kényszerült nemrég. És ott mindent visszaállítottak a gyári állapotra. A legálisan megengedhető tuningolás az pedig feltétlenül kell ahhoz, hogy az ember lépést tartson a többivel. Ilyen hirtelen, „azonnal-osan” ehhez pedig pénz kellene... Az meg úgy tűnik mifelénk egyre ritkább valami... A verseny maga már rég kiszaladt a repülőzés szerelmeseinek a kezéből.. A Vörös Bika energiaital forgalmazóit meg ugyan hol is érdeklik ilyen apróságok? Majd valaki nyer, a felhajtás úgyis biztosított. A reklám megvan, a haszon megvan, a jónép figyelem-elterelése a napi gondokról-politikáról megvan, akkor kit érdekel egy-egy pilóta egyéni gondja? Pedig jó lett volna egy magyar siker... Annál is inkább, mert aki Besenyeit látta már repülni, sejtheti a lényegét: nem a szája jár, nem a mellét veri. Csak teszi a dolgát. Érdekes, hogy így is népszerű...

MESTERSÉGEK ÜNNEPE

Minden évben, hosszú ideje, 20-a táján kerül ez a seregszemle is megrendezésre. A népművészek, ügyes kezű hazánk fiainak ünnepe. Meg lehet itt ilyenkor találni kerámiást, fafaragót éppúgy, mint a méltán híres Nyers Csaba-féle ősi konyhát is. Az itt felvonuló alkotások, kézimunkák mind-mind a régmúlt korok üzenetét hordozzák magukban, közvetítik az arra tévedők számára. Idén kicsit más volt a helyzet. Jó része a népművészeknek most nem tudott ide eljönni. Valami nagyon érdekes koordináció folytán, az eddigi szokással ellentétben (18-19-20 szokott lenni a vásárnap) most 20-i kezdettel indult el a rendezvénysor. Áthelyezve a másik nagy kézműves vásár, a bösztörpusztai találkozó idejére. Most aztán ez a konkurencia műve lett volna? Vagy a hatalom egy újabb csínytevése ezért, hogy az eredetileg általuk „rettegett” Magyarok Szövetsége-találkozónak kicsit betegyenek? Mint kiderült, csak a kereskedelmi számolgatásoknak tette be a kaput az a húzás, egyébként akár együtt is rendezhették volna... A várbéli műsor támogatói között itt is fel van vonultatva a HírTV, a Helyi Théma, a Magyar Nemzet... Éppúgy, mint a MSZ újságjának főszerkesztői székében is a Heti Válasz egyik munkatársa tartja a gyeplőt...

Egy biztos: jó volt látni, tapasztalni, hogy akadnak szép számmal azért, bárhogy is van: olyanok, akik a mázas kerámia csillogásában, a frissen röpködő forgácsokban is képesek még gyönyörködni.. Akik kihozzák gyerekeiket egy-egy ilyen rendezvényre, és talán észre sem vesznek olyan „apróságokat”, mint hogy ilyenkor „ragad” igazán a lurkók fejében a szép formák, a kacskaringós minták szeretete, és észrevétlenül ugyan, de a Lényeg is belé költözik a kis buksikba: minden minta, minden motívum, a csipkék vakító fehérsége egy-egy üzenet őseinktől, a magyar hagyományoktól...

A büfépultoknál, ahol jobbikostól kezdve bármelyik rendezvényen, legyen az akár „szádeszes” rendezvényen ugyanúgy sláger a kakashere-pörkölt. Náluk tetten érhető a balatoni lángossütők üzletpolitikája: egyszer szakítani, de azt nem kicsit, nagyon... Ismerve honfitársaink általános gondjait, napi nehézségeit, azért a Szépség Dícsérete nevet is megérdemlő rendezvényre ha rám bíznák, én nem kérnék ilyen horror-mértéket súroló belépődíjat...

Amelytől, valamint a Valton-Securitys „Shrek2”-k látványától eltekinve, végül is ez ugyanolyan vására és seregszemléje a nép hagyományoknak, mint a másik, most éppen ugyanakkor Bösztörpusztán megrendezett kirakodóvásár...

BÖSZTÖRPUSZTA

Ide lett meghirdetve a tavalyi Kurultáj nyomdokaira építkezve a Magyarok Szövetségének kolosszális méretű sátorvárosa. Ennek a politikai részébe most nem szeretnék belemászni. Mindenkinek megvan a véleménye az ilyen dolgokról, legyen is úgy, én most megtartanám magamnak, ha lehetne. Így is lesz majd észrevétel erre a pár sorra, pedig csak a szigorú tényekről kívánnék úgy kutyafuttában beszámolni. Érdekes, két élű dolog ez amúgy. Van egyszer egy vezetőség, akik annak idején összeülve, összedugták a fejüket, hogy valahogy össez kéne fogni a nemzetet. Van egy ún. Vének Tanácsa is, akik szellemi-koordinátori szinten az egészet manipulálják.. Jajjj, bocsánat: irányítják, meghatározzák. Említettem, nem nagyon fog sok mindenkinek tetszeni ahogy én látom. De: tessék cáfolni. A lehetőség mindenki számára adott. Tessék nekem az Égi Fényt felvillantani, a Megtisztulás, és az Aranytarsolyos Reinkarnáció élményét beszűkült agyamba beléje költöztetni,természetesen politikai szempontból .. És ha ez megvan, és örök ifjontí szűmet átitatja az áhítat és a rekreáció, akkor bizony oda járulok a Nagy Oltár elé, és könnyes szemmel, remegő alázattal jöhet a hamu fejemre.

Most még nem jön, illetve számomra elég könyörtelen módján a Sors ezt nem akarja nagyon osztogatni...

Ennek a soroknak az írója is tagja volt egy koron a MSZ újság szerkesztőségének. Örömmel kapott az alkalmon, hogy annyi más szorgos és néha önmagát sem kímélő „hangya-társával” együtt oda-odategyen valamit a Nagy Kupachoz... Aztán akik arra kompetensebbek, és alkalmasabbak voltak, azok maradtak. Akik pedig jó páran kicsit(?) csalódtunk az újabb Nagy Dobás reményképében, hááát... A helyzet az, hogy mindenki számára ismert és a saját bőrén megtapasztalt élmény az hogy néha unalmas már néha a zsíros kenyér... Kéne már tényleg Valami vagy Valaki, aki majd ennél többet is tud adni, vagy ahhoz hozzásegíteni. Hogy én nem látom egyiket sem, az legyen a magánügyem.

Most egy elég jelentős létszámú tetrrekész ember összefogott, és „egy fedél alá” lett rendeztetve ahhoz, hogy a remény ismét hangot adjon. De, ahogy elnézem, az ún. „tizedesek” szintjéig. De csak addig...

És lentről felfelé számítva... Nevezzük őkett a szó legnemesebb értelmében NÉP-nek. Mert a NÉP az mindig is jót akar, jó irányba menne... És tényleg a jót, a tisztességest igényelné. Mindig és mindenkor. Mert ő a NÉP. Ha azért van összefogva, elvonva máshonnan, hogy ebből egyszer Valami is lehessen, akkor semmi baj. De ha menet közben itt-ott megpattan a máz, és elkezd leperegni innen-onnan, akkor az már nem mindig jó.

Ameddig (nem is kivülállóként) az ide betérőnek olyan dolgok szúrnak szemet kapásból, hogy:

• a „nagy sátrakban” ugyan szinte kötelességszerűen üldögélnek emberek egy-egy előadást hallgatva, miközben az akár több ezer résztvevő igen nagy része a kézművesek pavilonjainál nemigen lép tovább (esetleg a söröspultokig)

• egy ilyen nemzetmentő kezdeményezésre összegyűlt őrületes gépkocsitömeg helyfoglalása kocsinként 500 magyar forintot kóstál;

• az egyik nagy sátras konyhamester elmondása szerint napi négyszázezer forint+hatszázezer az ottlét ára globálisan;

(és ő csak egy a sok számú étkeztető közül)

• a WC-kre udvarias táblákon felfüggesztev, hogy „ne szennyezzük természetet”, és nota bene: „megköszönjük az 50 Ft-os támogatást” a rottyantásért, vagy „sörös helyet” véve alapul a napi sokadik alkalmú pössentésért...;

• a több helyen kirakott perselyek felirata szerint úgy megy a „népszámlálás”, hogy „mindenki dobjon be EGY pénzt” (fotóstársam hívta fel a figyelmem: az 1-es és 2-es érmék ugybár már nem játszanak, mivel nincsenek forgalomban) most álljak neki rosszmájú matematikával számolgatásba kezdeni? Hm.

• a sátorhely ugyan ingyenesnek lett aposztrofálva, de pl. az egyik megye által kibérelt(?) konferenciasátor bérlése pénzbe került: dobjunk össze sátranként X összeget.... Megint csak az a hm...

• aztán: a kereskedők ugyan a hivatalos fáma szerint ki lettek oktatva, hogy „nem kaszálhatnak” de ebbe a keretbe a marhapörkölt 1200:-/adag áron fér be így is;

Addig nekem ne beszéljen senki megtisztulásról, megvilágosodásról és egyebekről...

Ragyogó színvonalú, látványos bemutatók, koncertek tarkították a rendezvényt. Pompás, mesterségeket dícsérő alkotásokban lehetett gyönyörködni. Az ősök szelleme tényleg közöttünk járt, a sámándobok, szertartások alkalmával. A szakrális helyek tényleg azt sugallták, amire rendeltettek. Esküvő, örök és őszinte fogadalom is megtörtént a templomsátorban. Akinek, és Aki előtt tette az aki Esküdött, mind-mind komolyan gondolta. Hiszem is, hogy úgy is marad, ez soha nem volt játék, nem is lehet az.

Magyarok, jó ismerősök, barátok találkoztak itt, ezen a hatalmas méretű népművészeti és hagyományőrző vásáron. Az elemekkel is megküzdhettünk, talán még szent imákat suttogva, vagy egymást erősítő szavakat, rituális cselekedeteket megtéve a haragvó természet ellenében.... Összességében élménynek sem utolsó volt ez a hatalmas fesztivál. A tüzek lobogása mellett, a színpad fényeit bámulva, a zenét hallgatva örök értékű és érvényű akár testvéri öleléssel karolva át a másikat.. Egy nép, és rokonainak impozáns találkozója. De ahogy én láttam: nem több....

Az összefogást mindig tiszteltem és ha valóban meg is érintett, azt meg is becsültem. Hiszen csak ez lehet az egyedüli igaz és hiteles út. Magyarok egymás között, szeretetben, szerelemben is akár, és az őseink érzelmeinek tisztaságával....

De! Aminek meg lett hirdetve, és amiről valójában szólt is volna? Lehet, hogy rossz helyen kaptam valóban helyet azon a lelátón... Politikai vonatkozásában aztán még inkább a „szürke zóna” maradt. Hiszen a sajtó (mint erről felvétel is tanúskodik..) ki lett tiltva az érdemi megbeszélésről. Talán azért, mert annyira titkos lett volna? Vagy talán azért, mert (megkockáztatom) nem lett volna miről tudósítani?

Egy biztos: a tavaly novemberben kicsúcsosodott „indító nagygyűlés” nyomán az ember azt várta volna, azt láttatták volna: majd akkor irány a Parlament innen, hosszú, tömött sorokban, a sorok elején határozott, erős kezek fogják azt a Nagy Söprűt, és a Takarítás elkezdődik... Nem hibbantam meg, tényleg ilyesmi volt ezidáig lebegtetve a levegőben.... Meg pártoktól mentes, pártpolitikát taszító alapállás... Amelynek a jelenlegi ismereteim szerint már nemigen ugyanaz az üzenete... Aztán anyagiaktól mentes, összefogással működő együttműködés, közös cselekvés... Amiből azután a mai napra már bejegyzett egyesület is született:azért hogy „a pénzügyi dolgok követhetők legyenek...”

Nem tehetek róla. Valószínűleg az a bajom, hogy valamikor zenét is tanultam, zenéltem is. Az ilyen fülnek aztán van egy nagy hibája: ha néha előadás közben be-becsúsznak hamis hangok, hát, az igencsak sérti a fület néha..

Tisztelet és megbecsülés az osztályrésze azoknak, akik szinte emberfeletti erővel összehozták, felépítették két kezük munkájával ezt a tábort. És azoknak, akik nem kis adományokkal ehhez hozzájárultak. Mert abból is összejött volna, hiszem, tudom, ez a fesztivál...

Amit én nem nagyon neveznék viszont „országgyűlésnek” vagy országos gyűlésnek. Mert az Országgyűlés ettől még ugyanott székel. Ahol a törvényeket, határozatokat ugyanúgy hozzák, agyalják kifelé ellenünk, kisemberekért. Amelynek szellemében amíg Bösztör-pusztán a sámándobok pufogtak, addig Szentendrén ugyanakkor a gumibotok a rendőrpajzsokon. Mert most azoknál ez a „taktikai hanghatás” amikor szintén a nemzet igenlésén, sorsán javítandó szándékkal gyűltek össze honfitársaink, és őket akkor éppen oszlatni akarják...

És engedtessék meg: nekem meg ez csípte, csípi a szemem... Nem kicsit.....

Oskar

P.S.  Kaptam valakitől, akit emberileg is nagyon becsülök, tisztelek, egy olvasói levelet.  Nem politikus, nem politizáló alkat az illető (hölgy, vagy úr, tökmindegy most). Kívülállóként, szinte vérfagyasztóan pontos kritikával láttat az írásán keresztül dolgojkat, a fenti témát érintve. Azonban a régi mechanizmusok  működnek ám...  Nem járul mégsem hozzá az írása közléséhez.  Kár.  Sokunknak még "felnőni" is kéne a kisiskolás- korból. Amíg az Igazság, a Valóság  bennreked egyéni fenntartások, skrupulusok miatt, addig soha nem megyünk tovább....

Neki is, és mindazoknak, akik fenntartásokkal, stb. küzdenek, itt üzenem a Szabad Riport Tudósító Iroda honlapjának mottójával:

"Az igazság semmitől sem fél, csak attól, ha elhallgatják! - VERITAS NIL VERETUR NISI ABSCONDI!"